ASZTROLÓGIA
***
Copyright Kozmosz '2000
A KARMA MEGNYILVÁNULÁSAI II.
A karma fogalmához tehát valamivel közelebb kerültünk. Ám ha a karma fogalmát így akarjuk körülírni, alapjában véve még mindig túlságosan absztrakt képet kapunk. Viszont, ha e fogalomhoz absztrakt módon közeledünk, ahogy az előbbiekben tettük, ennél precízebben aligha járhatnánk el. Egyetlen egy dolgot kell még a karma fogalmához hozzátenni: ha a hatás, mely a lényre visszaüt, ugyanabban az időpontban következik be, ha tehát az ok kiváltása és a visszahatás ugyanabban az időpontban történik, akkor aligha beszélhetünk karmáról. Ebben az esetben ugyanis az a lény, melytől a hatás kiindul, a hatást azonnal el akarná érni, a hatást tehát feltételezné, és felismerne minden elemet, mely e hatáshoz vezet. E megoldás sem teszi azonban lehetővé, hogy karmáról beszéljünk. Nem beszélünk karmáról például, ha olyan valakiről van szó, aki egy olyan cselekedetet visz véghez, mellyel bizonyos szándékai vannak, és ha - e szándékoknak megfelelően - az a bizonyos hatás, azaz épp a célul kitűzött hatás bekövetkezik: vagyis az ok és a hatás között lennie kell még valaminek, ami a hatás felkeltésénél az okot kiváltó lényen kívül áll oly módon, hogy az ok és a hatás közötti összefüggés fennáll ugyan, de azt valójában nem maga a lény akarta. Ha pedig ez az ok és hatás közötti összefüggés annak a valakinek vagy annak a lénynek, aki az okot kiváltotta, nincs szándékában, akkor az ok és a hatás közötti összefüggésnek valahol máshol kell lennie, mint a szóban forgó lény szándékában. Ez annyit jelent, hogy ennek az oknak valamilyen törvényszerűségben kell rejlenie. A karmához tehát még az is hozzátartozik, hogy az ok és az okozat közti összefüggés törvényszerű, és meghaladja azt, amit egy lény közvetlenül akar.
Így sikerült néhány elemet nyernünk, mely még világosabbá teszi a karma fogalmát. Fontos azonban, hogy ezek az elemek benne legyenek a karma fogalmában, és hogy ne álljunk meg egy absztrakt definíciónál. Másképpen nem érthetnénk meg a karma megnyilvánulásait a világ különböző területein. A karma megnyilvánulásait legelőször ott keressük, ahol a legközelebb találkozunk vele: az egyes ember életében.
Találunk-e az egyes ember életében ilyesmit, és mikor találjuk meg azt, amit az előzőekben a karmafogalom elemzéseként fejtettünk ki?
Valami ilyesmit találnánk, ha életünkben például egy olyan esemény merülne fel, melynek kapcsán azt mondhatnánk: ez az esemény, ami itt felmerült előttünk, bizonyos összefüggésben áll egy olyan korábbi eseménnyel, melynek magunk is részesei vagyunk, melyhez mi magunk is hozzájárultunk. Próbáljuk meg ez alkalommal - egyelőre puszta megfigyelés alapján - megállapítani, hogy egyáltalán létezik-e ilyesmi. Most tisztán a külső megfigyelés álláspontjára helyezkedünk. Aki ilyen megfigyeléseket mellőz, az az élet törvényszerű összefüggéseinek megismeréséig sem juthat el, éppoly kevéssé, ahogy két biliárdgolyó összeütközésének a törvényét sem ismerheti meg az, aki az összeütközést nem figyeli meg. Az élet megfigyelése ténylegesen elvezethet bennünket egy törvényszerű összefüggés meglátásához. Ehhez kapcsolódva ragadjunk ki most mindjárt egy összefüggést.
Mondjuk például, hogy egy fiatalembernek tizennyolc éves korában valamilyen esemény következtében el kell hagynia hivatását, mely mindaddig olyannak tűnt számára, mintha előre kijelölték volna. Tegyük fel, hogy ez az ember egészen addig tanult volna, tehát tanulással készült volna fel egy olyan hivatásra, mely tanulással általában elérhető, de például a szülők balesete miatt abba kell hagynia tanulmányait, és tizennyolc évesen az eladói pályára kényszerül. Aki az életben ilyen eseteket elfogulatlanul szemlél - olyan látással, ahogy a fizikában a rugalmas golyó lökésének jelenségét figyelik -, azt fogja találni például, hogy az eladói pálya élményei, melyre a fiatalember rákényszerült, eleinte serkentően hatnak, az ifjú eleget tesz kötelességének, sőt lehet, hogy kiválóan megállja helyét ezen a pályán. Azt is megfigyelhetjük azonban, hogy egy idő után valami egészen más is fellép, egyfajta csömör, bizonyos elégedetlenség. Az effajta elégedetlenség nem jelentkezik azonnal. Ha a pályaváltoztatás tizennyolc éves korban történt, lehet, hogy a rákövetkező évek nyugodtan telnek el. De az is lehet, hogy a huszonharmadik év körül valami gyökeret ver a lélekben, és mint valami érthetetlenség jelentkezik. Ha tovább kutatunk, nagyon gyakran azt találjuk - ha az eset világos -, hogy a pályaválasztás után öt évvel jelentkező csömör magyarázata korábban, a tizenharmadik vagy tizennegyedik év körül keresendő.
Ha ugyanis egy jelenség okát keressük, ugyanolyan időpontig kell visszatekinteni a pályaváltoztatás előttre, mint amennyi idő az esemény után eltelt. Lehet, hogy a szóban forgó egyén iskolás évei során, tizenhárom évesen - tehát öt évvel a pályaváltoztatás - előtt valami olyasmit vett fel érzelmi világába, ami számára bensőséges boldogságot okozott. Tételezzük fel, hogy a pályaváltoztatás nem következik be, úgy az, amihez ez a fiatalember tizenhárom éves korában hozzászokott, későbbi életében kiteljesedhetett volna, és valamilyen formában gyümölcsöző lehetett volna. Bekövetkezett azonban a pályaváltoztatás, ami kezdetben érdekelte is, és lekötötte a lelkét. Ami így a lelkébe jutott, kiszorította a korábbi tartalmat. Mindezt egy bizonyos időn keresztül vissza lehet szorítani, de mivel visszaszorul, épp ezáltal a bensőben rendkívül nagy erőre tesz szert; hogy úgy mondjuk, ezáltal a bensőben feszítő erők gyűlnek fel. Hasonlít ez ahhoz, mint amikor egy rugalmas labdát összenyomnak; a labda egy bizonyos határig nyomható, de utána ellenáll, és mikor visszaengedik, annál nagyobb erővel pattan vissza, minél erősebben nyomták össze előtte. Az ilyen élmények, mint az előbb említettek, melyeket egy fiatalember élete tizenharmadik évében él meg, és amelyek a pályaváltoztatásig megszilárdultak benne, bizonyos fokig visszaszoríthatók; később azonban egy idő után ellenállás mutatkozik a lélekben. És ekkor láthatóvá lesz, hogy ez az ellenállás elég erős ahhoz, hogy hatását is kimutassa. Mert a lélek hiányolja, amivel most egyébként bírna, ha a pályaváltoztatás nem következik be. A visszaszorítás érvényt szerez magának, és úgy jelentkezik, hogy csömör és elégedetlenség lép fel az ellen, amit a környezet nyújt.
Itt tehát egy olyan esettel van dolgunk, ahol a szóban forgó személy a tizenharmadik, tizennegyedik életévében megélt valamit, később aztán valami mást csinált, mégpedig pályaváltoztatást vitt véghez, és azt látjuk, hogy ezek az okok úgy kerülnek napvilágra, hogy hatásukkal később visszahatnak ugyanarra a lényre. Ebben az esetben a karma fogalmát mindenekelőtt az ember egyéni, személyes életére alkalmazhatnánk. - Ne vessük ellen, hogy ismerünk olyan esetet, ahol semmi efféle nem mutatkozott! - Ez lehet. De egyetlen fizikusnak sem jutna eszébe, ha a leeső kő törvényszerűségét akarja vizsgálni, amely egy adott sebességgel esik, azt mondani, ha a kő például egy ütés következtében kimozdul a repülés irányából, hogy a törvényszerűség érvénytelen. Meg kell tanulni a megfigyelés helyes módját, és kizárni azokat a jelenségeket, melyek nem tartoznak a törvény megfogalmazásához. Nyilvánvaló, hogy egy olyan ember, aki, ha semmi más nem jön közbe, huszonhárom évesen nem jut el a tizenharmadik év benyomásainak hatásaként fellépő csömörhöz, ha például időközben megházasodik. Ebben az esetben azonban olyasvalamivel volna dolgunk, ami az alaptörvényben rejlő megállapításra nem vonatkozik. Nekünk viszont azokat a helyes tényezőket kell megtalálnunk, amelyek elvezetnek a törvényhez. A megfigyelés önmagában még semmi, egyedül a rendszerezett megfigyelés vezet bennünket a törvény megismeréséhez. Arról van tehát szó, hogy ha a karma törvényét kívánjuk tanulmányozni, ilyen rendszerezett megfigyeléseket kell tennünk, mégpedig a helyes módszerekkel.
Az egyes ember karmájának megismerése érdekében tételezzük fel, hogy valakit huszonötödik életévében valami súlyos sorscsapás ér, ami fájdalommal és szenvedéssel jár. Ha megfigyelésünkben csupán annak kijelentésére korlátozódunk, hogy igen, bekövetkezett ez a súlyos sorscsapás, és életét fájdalommal és szenvedéssel töltötte el, ha tehát megállunk a puszta megfigyelésnél, akkor sohasem jutunk el a karmikus összefüggés megismeréséig. Ha azonban tovább megyünk, és ezt az embert, aki huszonöt évesen ilyen sorscsapást élt meg, ötvenéves korában figyeljük, talán eljuthatunk egy olyan szemléletig, amelyet körülbelül így fogalmazhatnánk meg: ez az ember, akit most szemlélünk, ember lett, szorgalmas és éber, aki az életben derekasan megállja a helyét; s most tekintsünk vissza az életére. Húszévesen - így találjuk akkor - egy semmirekellő volt, aki semmit se akart, mígnem huszonöt évesen az említett súlyos sorscsapás érte. Ha ez a csapás nem érte volna - mondhatjuk - egy semmittevő mihaszna maradt volna. Tehát a súlyos sorscsapás az oka, hogy ötvenévesen egy éber és szorgalmas embert látunk magunk előtt. Egy ilyen tény arra tanít bennünket, hogy tévedünk, ha a huszonöt éves kori sorscsapást puszta hatásként szemléljük. Mert ha azt kérdezzük: mit okozott e csapás, akkor nem állhatunk meg a puszta megfigyelésnél. De, ha az efféle sorscsapást nem mint hatást szemléljük, és nem a megelőző jelenségek végére, hanem a rákövetkező események elejére helyezzük, és mint okot szemléljük, akkor megtanuljuk megismerni e tényt, mi több, még érzelmi ítéletünket is lényegesen megváltoztatjuk e sorscsapást illetően. Lehet, hogy elszomorodunk azon, hogy ezt az embert ilyen csapás érte, ha puszta hatásként szemléljük. Ha azonban mint valami későbbinek az okát szemléljük, boldogok lehetünk, és esetleg örömet érzünk miatta. Mert ennek a sorscsapásnak köszönhető - mondhatjuk így is -, hogy a szóban forgó egyénből rendes ember lett.
Látható tehát, hogy érzéseinken lényegesen változtathat, hogy az élet valamely tényét mint hatást vagy mint okot szemléljük. Nem közömbös, hogy valamit, ami az életben az embert éri, csak mint hatást vagy mint okot szemlélünk-e. Persze, ha megfigyelésünk a fájdalmas esemény időpontjára esik, a közvetlen hatást még nem érzékelhetjük. Ha azonban ehhez hasonló megfigyelések alapján kialakítottuk magunknak a karma törvényét, ez a törvény ezt mondhatja nekünk: lehet, hogy ez az esemény most fájdalmas, mivel most egyedül mint az előzők következménye áll előttünk, de tekinthetnénk az elkövetkezők kiindulópontjaként is. Akkor pedig azt mondhatjuk: sejtjük, hogy ez a kiindulópont különböző hatások oka, ez pedig egészen más megvilágításba helyezi a dolgot! Így maga a karmatörvény a vigasz forrása lehet. És nem volna vigasz, ha megszoknánk, hogy egy eseményt csak az eseménysorok végére és ne az elejére tegyünk.
