ASZTROLÓGIA
***
Copyright Kozmosz '2000
A KARMA MEGNYILVÁNULÁSAI I.
A karma lényege és jelentősége az egyes személy, az individuum, az emberiség, a Föld és a világ vonatkozásában
Ez az előadás-sorozat a szellemtudomány életbevágó fontosságú kérdéseit érinti. Az időközben született különböző megközelítési módok alapján számunkra már ismeretes, hogy a szellemtudomány nem lehet csupán absztrakt elmélet, puszta doktrína vagy tanítás, hanem az életet, az életrevalóságot szolgáló forrás, és feladatát is csak akkor tölti be, ha majd azoknak az ismereteknek a révén, melyeket e tudomány nyújtani tud, lelkünkbe is beépül valami, ami életünket gazdagabbá, érthetőbbé, lelkünket jobbá és tetterősebbé képes tenni. Az azonban, aki ezt a mi világnézetünket, vagyis az ideált, melyet az imént pár szóval jellemeztem, a magáénak vallja, és a jelenben kissé körültekint, függetlenül attól, hogy mennyire képes a szellemtudományból nyert ismereteit az életbe átültetni, valószínűleg nem kap majd túlságosan örvendetes képet. Hiszen ha elfogulatlanul vizsgáljuk mindazt, amit a világ ma "tudni" vél, mindazt, ami az embereket életükben ilyen vagy olyan érzésekre, cselekedetekre ösztönzi, azt mondhatnánk, hogy mindez óriási mértékben különbözik a szellemtudományos ideáktól és ideáloktól, és egy szellemtudósnak semmiféle lehetősége nincs arra, hogy azzal, amit a szellemtudomány forrásaiból elsajátíthat, ma közvetlenül beavatkozhasson az életbe. Ez azonban a tényeknek csak igen felületes szemlélése volna. Felületes azért, mert nem számol azzal, amit világnézetünk alapján így fogalmazhatnánk, ha azok az erők, melyeket a szellemtudomány által nyertünk, egyszer elég erősek lesznek, akkor ezek az erők meg fogják találni annak lehetőségét is, hogy a világba beavatkozzanak: ha azonban az ember soha semmit nem tesz azért, hogy ezeket az erőket mind erősebbé és erősebbé tegye, akkor persze a világba való beavatkozásuk is lehetetlen.
Van azonban még valami, ami úgymond, vigaszt nyújthat akkor is, ha az effajta vizsgálódások alapján vigasztalanságot éreznénk, s ez az, aminek ebből az előadás-sorozatból következnie kell: nevezetesen annak a vizsgálódásnak, mely az emberi karmára, s általában a karmának nevezett jelenségre irányul. Óráról órára, egyre jobban látjuk majd, mennyi mindent kellene tennünk azért, hogy a szellemtudomány erőinek segítségével megteremtsük az életbe való beavatkozás lehetőségét, s ha komolyan hiszünk és kitartunk a karma mellett, saját magunknak is fel kell tételeznünk, hogy épp a karma hozza meg számunkra mindazt, amit hosszabb vagy rövidebb időn keresztül saját erőink kifejlesztése érdekében tennünk kell. Látjuk majd: ha úgy véljük, hogy világnézetünkből nyert erőinket még nem alkalmazhatjuk, az annyit jelent, hogy ezeket az erőket még nem fejlesztettük ki eléggé, legalábbis nem annyira, hogy ezek az erők odahathassanak, hogy a karma lehetővé tegye a velük való beavatkozásunkat a világ dolgaiba.
Ne csak egy ismerethalmaz legyen tehát ezekben az előadásokban, de óráról órára növekedjen a karmába vetett bizalmunk, az a bizonyosság, hogy amint eljött az ideje, akár holnap, holnapután, esetleg évek múltán, karmánk feladatokat állít elénk, ha mi mint világnézetünk vallói, feladatok elvégzésére hivattunk. Tanulságként áll majd előttünk a karma, mely nemcsak arra tanít, hogy ez meg az hogyan is van a világban, de az általa kapott felvilágosítások életünket felemelhetik, és elégedettséget is adhatnak.
Persze ahhoz, hogy a karma ilyen feladatot tudjon betölteni, arra is szükség van, hogy a karma alatt értett törvényt tüzetesebben vegyük szemügyre, mégpedig a világra való kiterjedésében. Ehhez azonban ez alkalommal szükség van valamire, amihez a szellemtudományos elemzések során általában nem szoktam folyamodni, egy definícióra, azaz szómagyarázatra. Egyébként szómagyarázathoz nemigen folyamodom, mert az efféle definíciók legtöbbször igen keveset érnek. Vizsgálódásaink során mi leggyakrabban tények ábrázolásából indulunk ki, és ha ezek a tények megfelelő módon vannak csoportosítva és rendezve, akkor a fogalmak és képzetek maguktól kialakulnak. Ahhoz azonban, hogy az elkövetkező napokon sorra kerülő átfogó kérdések esetében is ezt az eljárást válasszuk, sokkal több időre lenne szükségünk, mint amennyivel rendelkezünk. Ezért a megértés végett szükségszerű, hogy ez alkalommal, ha nem is egy definíciót, de valamiféle körülírását adjuk annak a fogalomnak, amellyel hosszabb időn keresztül foglalkozni fogunk. A definíciók célja annyi csupán, hogy amikor az ember használja vagy kimondja az egyes szavakat, megértsék őt. A "karma" fogalmának leírását ma ily módon adjuk meg, hogy így, valahányszor a "karma" kifejezést használjuk előadásainkban, tudjuk, miről beszélünk.
Eddigi vizsgálataink alapján közülünk valószínűleg mindenki fogalmat alkothatott arról, mi is a karma. A karmának igencsak absztrakt fogalmát kapjuk, ha "szellemi okozati" törvénynek nevezzük, olyan törvénynek, melyben a szellemi létből fakadó bizonyos okokra bizonyos hatások következnek. Ezáltal a karma túlságosan is elvont fogalmához jutnánk, ami részben túl szűk, részben túl tág lenne. Ha a karmát általánosságban mint okozati törvényt akarjuk felfogni, akkor azzal a fogalommal hozzuk összefüggésbe, amit a világban egyébként az ok és okozat törvényének, a kauzalitás törvényének, vagy az ok és visszahatás törvényének nevezünk. Elsőként jussunk közös nevezőre azt a fogalmat illetően, amit általánosságban okozati törvényen értünk, ahol még nem beszélünk szellemi törvényekről és szellemi eszményekről.
A külsőleges tudomány manapság igen gyakran hangsúlyozza, hogy tulajdonképpeni jelentősége abban áll, hogy alapjait a mindent átölelő okozati törvény adja, és hogy a legkülönbözőbb hatásokat mindenütt a megfelelő okokra vezeti vissza. Azzal, hogy e visszavezetés a hatástól az okig hogyan történik, az emberek kevéssé vannak tisztában. Hiszen igencsak tudósnak és filozofikusnak tartott könyvekben még ma is bőven találhatnak olyan fogalmazásokat, mint például: hatás az, ami egy okból következik. - Ha azonban valaki azt mondja, hogy valami egy okból következik, akkor az illető a tényekhez képest súlyosan mellébeszél. Mert ha például a melegítő napsugarat vesszük, amely egy fémlemezre esik, s az utóbbi felmelegszik, akkor a külső világban történő okról és okozatról beszélünk. De állíthatjuk-e egyáltalán, hogy az okozat vagy hatás - a fémlemez felmelegedése - a meleg napsugarak okából következik? Ha a meleg napsugár önmagában is rendelkezne ezzel a hatással, akkor maga a tény sem létezne, lévén, hogy a meleg napsugár semmilyen fémlapot nem melegít fel anélkül, hogy az maga hozzá ne járulna ehhez. Ahhoz, hogy a jelenségek világában, abban az élettelen világban, mely bennünket közvetlenül körülvesz, egy okozat bizonyos okból bekövetkezzen, mindig szükség van arra, hogy ehhez az okhoz még valami hozzájáruljon. És anélkül, hogy az okhoz valami hozzá ne járulna, sohasem beszélhetünk egy okból következő hatás következményéről. - Nem fölösleges egy ilyen látszólag igen elvont és filozofikus megjegyzést előrebocsátani, mert hozzá kell szoknunk végre, amennyiben a szellemtudomány valamely területén gyümölcsöző előrehaladást kívánunk tenni, hogy a fogalmak egészen pontos használatára van szükség, és hogy az a hanyagság, ahogyan ez idő szerint más tudományok a fogalmakkal bánnak, elégtelen.
Senki sem beszélhet tehát karmáról, amíg egy hatás pusztán úgy lép fel, ahogy a melegítő napsugár esetében láttuk, amikor az egy fémlapot melegít fel. Okozatiság ugyan itt is fennáll, de az ok és a hatás közötti összefüggéssel sose jutnánk el a karma fogalmához, ha csak ezen a téren beszélnénk karmáról. Nem beszélhetünk tehát karmáról, ha pusztán egy okozat vagy hatás áll egy okkal összefüggésben.
Tovább mehetünk azonban, hogy az ok és okozat közti összefüggésről valamivel magasabb rendű fogalmat alkossunk. Ha például van egy íjunk, és ezt megfeszítjük, majd kilövünk vele egy nyilat, akkor az íj megfeszülése révén egy hatás vagy okozat következik be. A kilőtt nyílnak ezt a hatását és a kiváltó okkal való összefüggését mégis éppoly kevéssé szabad a "karma" kifejezéssel illetnünk, ahogy arra az előbbiekben már utaltunk. Ha azonban a folyamat során egy másik dolgot is megfigyelünk, bizonyos fokig mégis közelebb jutunk a karmához, jóllehet a karmafogalmat még mindig nem érjük el, éspedig annak a meggondolásáról van szó, hogy az íj a gyakori kifeszítés miatt idővel meglazul. Így azáltal, amit az íj tesz, ami vele történik, nemcsak egy olyan hatás áll be, ami kifelé nyilvánul meg, hanem egy olyan hatás is bekövetkezik, ami visszairányul az íjra. Az íj folyamatos feszítésével magával az íjjal történik valami. Az a valami tehát, ami a feszítés révén történik, az íjra hat vissza. Egy olyan hatás keletkezik, mely arra a tárgyra hat vissza, ami a hatást maga okozta.
Ez viszont már a karma fogalmába tartozik. Anélkül, hogy létrejönne egy okozat, mely ismét visszahat arra a dologra vagy lényre, amely ezt az okozatot előidézte, tehát a hatást kiváltó vagy okozó lényre való visszaható tulajdonság nélkül a karmafogalom elképzelhetetlen. Ily módon a karmafogalomhoz annyiban közelebb jutottunk, amennyiben világossá vált előttünk, hogy egy dolog vagy lény által okozott hatásnak ismét vissza kell hatnia magára a dologra vagy a lényre. Ámde azt a jelenséget sem nevezhetjük az íj karmájának, hogy a folytonos megfeszülések következtében meglazul, mégpedig a következő okból nem: ha az íjat körülbelül 3-4 héten át nagyon sokszor kifeszítjük, s így négy hét után meglazul, akkor a meglazult íjban a nyíl valami más lett, nem maradt ugyanaz. Ha tehát a visszahatás olyan, hogy a dologból vagy a lényből valami mást csinál, akkor még mindig nem beszélhetünk karmáról. Karmáról csak akkor beszélhetünk, ha a hatás, mely a lényre visszaüt, a visszaütéskor ugyanazt a lényt találja, vagy a lény legalább bizonyos fokig ugyanaz maradt.
